A szerzőről

Ori Hofmekler modern, reneszánsz egyéniség. Életének meghatározó élménye volt az izraeli hadsereg speciális alakulatánál eltöltött idő. Az itt szerzett tapasztalatok végérvényesen a túlélési képességeket javító étrend- és edzésmódszerek irányába terelték érdeklődését. Leszerelése után beiratkozott a Bezalel Művészeti Akadémiára és a Jeruzsálemi Héber Egyetemre, ahol művészettudományt, filozófiát és biológiát hallgatott és diplomát szerzett humán tudományokból.

Hofmeklert szatirikus politikai festményei tették világszerte ismertté. Alkotásait a legnevesebb újságok és magazinok is bemutatták, többek között a Time, a Newsweek, az Express, a Zeit, a Spiegel, a New York Times, a People, a Rolling Stones, az Esquire, a New Republic, a Playboy, valamint a Penthouse, amelynek tizenhét éven át munkatársa volt, 1998 és 2000 között pedig az egészségrovatát szerkesztette.

Két politikai művészettel foglalkozó kötete is megjelent: Hofmekler’s People és Hofmekler’s Gallery (Hofmekler emberei és Hofmekler galériája – a ford.). A Harcosok étrendjét a Mind & Muscle Power magazinban, egy országos egészség- és fitneszlapban jelentette meg, amelynek alapítója, főszerkesztője és kiadója volt egyben. Rendszerét azonnali elismeréssel fogadták az olvasók, valamint az egészség- és fitneszszakértők egyaránt.

A Harcosok étrendjét számos egészség- és életmódmagazin, valamint a neves orvosi lap, a Lancet is bemutatta. Megjelent már francia és olasz nyelven is. Hofmekler étrend- és edzésmódszereivel táplálkozási szakemberek, orvosok, tudósok, világszínvonalú sportolók, harcművészek, katonai és rendfenntartó szervek instruktorai, valamint a téma bestsellereinek szerzői értettek egyet.

A Warrior Diet LLC és Defense Nutrition LLC jelenleg is tartanak táplálkozási és tréningtanfolyamokat lelkes követőknek, valamint szemináriumokat egészségügyi szakértőknek, edzőknek, katonai és rendfenntartó szervek instruktorainak.

Hofmekler feleségével és gyerekeivel a kaliforniai Tarzanában él. Ha többet szeretnél tudni a szerzőről, látogass el a www.warriordiet.com, vagy a www.harcosoketrendje.hu, ill. www.harcosoketrendje.com oldalakra.