A Magyar Elhízástudományi Társaság és a Harcosok Étrendje közösen küzd az elhízás ellen – Sajtóközlemény

Harc 20 millió kilogramm ellen!

A Magyar Elhízástudományi Társaság egy új módszerrel indít harcot 20 millió kilogramm ellen! Ekkora ugyanis a felnőtt magyar lakosság súlyfeleslege, a magyar lakosság kétharmada túlsúlyos. Az elhízás járványszerűen terjed a világban, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1998-ban krónikus betegségnek nyilvánította. Ugyanis a plusz kilók nemcsak esztétikai problémát jelentenek, hanem többek között magas vérnyomást, szív és érrendszeri betegségeket, cukorbetegséget is okozhatnak. Európában a 65 évesnél fiatalabbak szív-érrendszeri halálozásának több mint harmada a táplálkozással van összefüggésben. Az elhízás a betegségeken túl lelkiállapotunkra is hatással van, negatívan befolyásolja társadalmi életünket, kedélyállapotunkat, de még a szexuális életünkre is kihat. Számos kormányzati és civil kezdeményezés is indult már, mely az elhízásra hívja fel a figyelmet, de úgy tűnik, ennyi nem elég.

A Magyar Elhízástudományi Társaság (MET) és a Harcosok Étrendje ezért is indított kampányt: az elhízásra való figyelemfelkeltésen túl konkrét módszert is javasolnak, mellyel könnyedén megszabadulhatunk a felesleges kilóktól.

Prof. Dr. Halmy László, a MET elnöke elmondta: „Tévhit, hogy sokat kell reggelizni, az „úgy reggelizzünk, mint egy király” elv már régen megbukott. Ehelyett – különösen a szénhidrátfogyasztás szempontjából – koldusként kell reggelizni.”. Az elnök véleménye szerint a táplálkozással összefüggő betegségek jelentős része megelőzhető egészséges táplálkozással, a legnagyobb gond pedig a szokásainkkal van. Mást és máskor eszünk, mint kellene. A MET ezért is talált stratégiai partnerre a Harcosok Étrendje magyarországi képviselőiben, akikkel közösen próbálnak minden eddigi tévhitet megdöntve egy forradalmian új módszerrel harcolni az elhízás ellen.

A Harcosok Étrendje egy merőben új, de mégis régi módszer. A Harcosok Étrendje az ösztönös igényeinkre épül, arra a felismerésre, hogy a testünk mindig sokkal jobban tudja, hogy mikor mire van szüksége, mint egy “szakértők” által összeállított divatos diéta. Az étrend alapja az a természetes napi ciklus, ami az evolúció során alakult ki, és amely szerint testünk még ma is működik, annak ellenére, hogy a civilizációs hatások és a sok diétás téveszme miatt mi már nem eszerint a ciklus szerint próbálunk enni és élni.

A módszer egyszerű: együnk napközben keveset, reggelire például egy kefírt, gyümölcsöt, kora délután pedig egy könnyű salátát (alulevési szakasz), este viszont bőségesen vacsorázzunk (túlevési szakasz). Így napközben kirobbanóan energikusak leszünk, hiszen a szervezetünk nincs az emésztéssel leterhelve, a fő hangsúly pedig az esti étkezésen van: minden napot egy egészséges, de bőséges lakomával kell zárni.

Prof. Dr. Halmy László, a MET elnöke elmondta: „Fontos azonban arra figyelni, hogy a túlsúlyos emberek hajlamosak túlzottan „túlenni” magukat. Az étrend megengedi, hogy este egy egészséges és kiadós vacsorával jutalmazzuk magunkat, de itt is fontos a határok betartása. Egészséges, tápláló ételek megválasztásával annyit kell enni, amennyire a szervezetünknek valóban szüksége van!”

A Harcosok Étrendjét számos egészség- és életmódmagazin, valamint a neves orvosi lap, pl. a Lancet is bemutatta. Az étrend megalkotója Ori Hofmekler, akinek étrend- és edzésmódszereivel táplálkozási szakemberek, orvosok, tudósok, világszínvonalú sportolók, harcművészek, katonai és rendfenntartó szervek instruktorai, valamint a téma bestsellereinek szerzői értettek egyet.

Jilly Dávid, a Harcosok Étrendjének magyarországi képviselője a kampány indulásával kapcsolatban elmondta: „Célunk a túlsúlyos emberek figyelmének a felkeltése, hiszen a 20 millió kilogramm felesleg döbbenetesen nagy szám. Az új módszer reményt jelent mindenkinek, aki a sok időszakos, nehezen követhető és eredménytelen diéta után keresi a neki leginkább megfelelő, eredményes és hosszútávú étrendet!”